Mátyus

Településtörténete: Neve a régies magyar Matheus, Mátyus személynévből keletkezett. A XII. században Beth, másképp Betke Mátyusról nevezhették el, egyébként Simon, Bánk bán veje, az ő családjától vette meg Botrágy és Bátyu helységet. 1323-ban Bethke Dezső, beregi főispán perelt Mátyusért Várdai János fiával, Gáborral. A XIV. században a kisnemes Mátyusi, majd a Dancs család is bírta a helységet, 1449-ben királyi adományként beiktatták Kisvárdai Miklóst és ruszkai Dobó Jánost az utód nélkül elhunyt Csobai Mihály részeibe. 1465-ben a Lónyayak már Mátyus földesurai közé tartoztak, 1513-ban pedig megszerezték a kisebb birtokosok részeit. Szürtei László viszont a saját mátyusi tulajdonát végrendeletileg a leleszi konventre hagyta, így a XVI?XVII. században a Lónyayak, a konvent és a Szabolcsban birtokos Löveyek osztoztak rajta. 1500-as évek végén a tatárok a falucskát elpusztították. 1600-ban a Löveyek, akik a XVIII. századig földesurai maradtak, és a Lónyayak a mátyusi makkos erdő használatáról vitáztak. Az 1657-es lengyel dúláskor (II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát bosszulták meg a lengyelek) az itteni lakosok a Tiszába süllyesztették templomuk egyetlen harangját, azután sose akadtak rá. 1668-ban Mátyust még pusztaként tartották számon. Bereg vármegye első katonai leírói 1782?85 között kicsiny falucskát találtak itt, amelyet kelet felé magas, sűrű, mocsarakkal átszőtt tölgyeserdő ölelt. A zabolátlan Tisza olyan mély és széles volt akkor, hogy a legkeskenyebb helyen sem lehetett átkelni rajta; áradásakor a falutól nyugatra fekvő, Kistiszának hívott mocsaras állóvíz az útjait szinte járhatatlanná tette. A leleszi káptalannak szép erdeje volt itt 1820 körül.
Nevezetességei: Egy 1809-ben fennmaradt okirat szerint a falunak fatemploma és igen régi kis fa harangtornya volt. A régi fatemplom szószékének 1732. évi felirata arról tanúskodott, hogy a mátyusi erdő jövedelméből építtették. A fatemplomot 1862-ben egy öllel tovább tolták az utcától, az I. világháború előtti években bontották le, akkor épült a ma is álló református templom, amelynek úrasztali tárgyai a XVIII. század második feléből valók.