Vásárosnamény

Településtörténete: Vásárosnaményhoz tartozik 1969 óta Vitka, továbbá az 1939-ben Gergelyi és Ugornya egyesítésével keletkezett Gergelyiugornya. Várossá 1978-ban nyilvánították. A település és környéke a régészeti leletek tanúsága szerint már ősidők óta lakott helynek számít, kora Árpád-kori település, első fennmaradt írásos említése 1214: Numen. A név német eredetű személynévből származhat, magyar névadással. A környék régóta lakott számos rézkori és bronzkori lelet tanúsága szerint. Első ismert birtokosai a Lónyaiak, akik a hagyomány szerint honfoglaló magyar nemzetség voltak. A Lónyay nevet a közeli Lónyáról vették fel, családi fészkük Nagylónyán volt. Legelőször tehát Namény neve tűnik föl, majd 1389-ben Ugornya, 1425-ben Gergelyi települést említik az oklevelek. 1418-tól már vásártartási joga is van, innen ered nevének „Vásáros” előtagja. 1494-ben már mezővárosként van említve. A Rákóczi-szabadságharchoz a Bereg és Tiszahát népe 1703-ban elsőként csatlakozott. 1703. június 16-án Rákóczi itt, Naménynál kelt át a Tiszán, és a már korábban kirobbant kuruc felkelés élére állt. Namény az 1700-as évek elejétől az Eötvös család birtoka volt, s birtokosai maradtak egészen 1945-ig. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a főnemesi származású Eötvös család Naményban élő tagjai is aktív szerepet vállaltak: Tamás beregi főispán és Mihály nevű testvére kormánybiztosok lettek. A szomszédos Vitkán élő Doby testvérek néphonvédként harcoltak Bem seregében 1923-ig, majd 1940-1944 között ismét Bereg vármegye része, a két időszak között, illetve 1945 után osztozik a Magyarországnak ítélt beregi rész közigazgatási változásaiban.
Nevezetességei: Református templom, Római katolikus templom, Tomcsányi - kastély, Eötvös-kúria, Málenkij robotra elhurcoltak emlékműve.
Turisztikai látványosság: Tomcsányi - kastély, Eötvös-kúria, Málenkij robotra elhurcoltak emlékműve, Esze Tamás Művelődési Központ, Kraszna híd, II. Rákóczi Ferenc híd és kilátó, Gergelyugornyai szabadstrand
Közművelődés: II.Rákóczi Ferenc Gimnázium, Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképzõ Iskola, Babus Jolán Középiskolai Kollégium, Játékország Óvodái, Eötvös József Általános Iskola, Kölcsey Ferenc ÁMK, Petőfi Sándor ÁMK, Nevelési Tanácsadó Intézet, Vásárosnaményi Városi Zeneiskola, Balázs József Városi Könyvtár, Esze Tamás Művelődési Központ
Helyi termékek és szolgáltatások: Szilva Termál és Wellnessfürdő, HOTEL KOVÁCS ***superior, Meggyesi Panzió, Marianna Center Hotel ***, Winkler Ház Panzió- Étterem, Turistaszálló